Részletes kereső

🎈🎈Kipukkasztjuk a generációs lufit!🎈🎈

2018-37-04

Átlagosan 20 évente számolunk új generációkkal, de a kényszeres nyugdíj utáni foglalkoztatás és az egyre jellemzőbb diákmunka vállalás miatt előfordulhat, hogy így egyszerre 5 generáció is együtt dolgozhat - a jelenlegi 16-74 évesek.

Ennek a helyzetnek a kellemetlenségei nem kifejezetten származtatható kizárólag az eltérő életkorokból, ez csupán a konfliktusok alapját adja. A probléma maga az, hogy 20-30-40 évvel ezelőtt adott életkorokhoz teljesen más élethelyzetek tartoztak.
►19 évesen szeretnénk annyit keresni, mint más 5-6 év tapasztalattal sem.
►25 évesen sok nőnek még eszében sincs gyermeket vállalnia, noha az anyukája anno ekkor már az ő kistesójával volt várandós.. 
►30-as éveikben sokakkal előfordul manapság, hogy még mindig a szüleivel él a gyerekszobájában. 
►40 éves kor körül egyre jellemzőbbek a többszörösen elvált, vagy soha meg sem házasodott, gyermektelen középkorúak.
►60 év fölött már sokan kénytelenek bevállalni továbbra is munkákat a saját és/vagy a velük egy háztartásban élők megélhetése, illetve a szakemberhiány miatt.

Ezek az eltolódások mind annak eredményei, hogy a korábban bemutatott ipari forradalmak következményében az exponenciálisan fejlődő és digitalizált világunkban alapjaiban megváltozott az emberek alapvető életvitele. Az eltűnt és átalakuló szakmák, korlátlanul elérhető, határtalan információmennyiség a szülőágya ezeknek a társadalmi változásoknak.

Ezért fordulhat elő, hogy a 20 éves és a 30 éves is lehet nagyon hasonló élethelyzetben - mondjuk a függetlenedés szakaszában. Vagy hogy a mostani 40 éves egy hajdani huszonéves életritmusában mozog. Érdemes tehát a cégeknek is az élethelyzet, és nem generációs stratégiák kidolgozása felé venni az irányt, amiről a következő bejegyzésben beszélünk majd.


Ez a weoldal sütiket használ!
Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.
Tovább Tudj meg többet
x